8 év alatti gyermekek a kávézót csak hétköznapokon 10 és 18 óra között látogathatják.
Kérünk minden gyermekes szülőt, hogy fogadja megértéssel ezt a döntést, melyet kifejezetten a Vendégeink kérésére és a cicalakóink védelmében kellett meghoznunk.
Belépés csak saját felelősségre.
Köszönjük a megértést és együttműködést mindenkitől!
A Cat Café Budapest kávéház Budapest belvárosának szívében található. Jelenleg 15 cicalakója van, köztük fajtatiszta main coon cicák és menhelyről befogadott, mentett cicák is. Itt egyedülálló élményben lehet részed, hiszen élő cicák társaságában fogyaszthatod el kedvenc kávédat, készülhetsz a vizsgádra, de egy jó randihoz is kíváló helyszín választás, hiszen finom koktélok és borok közül is választhattok.
A kávézónkban a cicák érdekében a házirend betartása kötelező, mely szerint nem szabad a cicákat etetni, vakuval fotózni, pihenés közben zavarni és emelgetni. Persze szabad őket simogatni és játszani velük 🙂
M2 és M3-as metrókkal a Deák téren leszállva 5 perc sétára vagyunk.
A kisföldalattiról pedig a Bajcsy-Zsilinszky útnál kell leszállni, onnan 2 perc séta.
A 9-es busz „Bazilika” megállójától 1 percre vagyunk.
A Macskavilág Alapítvány magas állatorvosi költségei miatt kérjük, hogy felajánlásaitokat Alapítványunk részére tegyétek meg.
Ismerőseiteket, barátaitokat és családtagjaitokat is buzdítsátok erre! Nektek egy apróság, nekünk óriási segítség! Köszönjük!
Macskavilág Alapítvány
Adószám: 18211360-1-13
Kapcsolat
Révay utca 3., Budapest
Hétfő – Vasárnap: 10:00 – 21:00
Telefon: +36 20 617 3301